A frusztrált nagypapa
Kaufmann Ferkó 1910-ben született Budapesten. Természetes, hogy számos frusztrációval kellett megküzdenie a 20. század teljes maradékát felölelő élete során. Ez a könyv az egyikhez kötődik, a kiskanál egy másikhoz. Ferenc elég jellegzetes zsidó volt, sok ilyen született a KuK-ban. No nem csak arról van szó, hogy saját megfogalmazásával, a fizimiskájáról a „hit lerí” és akinek, saját bevallása szerint a kedvenc színe a bélszín volt, hanem neveltetésében is. Valami ilyesmire mondták a 1980-as évek iskolai irodalomkönyveiben szemérmesen, hogy polgári származású. Az a fajta jellegzetes másodgenerációs Gründerzeiter figura, akinek, bár Hölderlin ist überhaupt nicht unbekannt, Berzsenyi a legnagyobb magyar költő és Wagner a világ zeneirodalmának egyik legnagyobb alakja, ha a vallásáról volt szó, az ünnepeken és az alefbéten kívül nem sok minden volt neki bekannt. Így aztán úgy esett, hogy abba a híres Markó utcai Gimnáziumba járt, amelyben a diákok fele hasonlóan „polgári származású” volt. Vélhetően persze a másik fele is. Kiváló alma mater volt, de egyik fontos frusztrációjának forrása is egyben. Igen, az a fránya latin. No nem a nyelvtan, azt szerette és kente élete végéig. Catullust is. De azt a traumát, hogy az iskolák között rendszeresen megrendezett országos Latin versenyeken osztálytársával és életük végéig kitartó barátjával, a Vass Pistával megtámogatva is csak második helyezést ért el a Markó utcai csapat, nehezen dolgozta fel (leginkább sehogy). „Mindig a papi szeminaristák győztek, őket soha nem tudtuk legyőzni”, szívta a fogát többször az örök másodikok frusztráltságával. A szeminaristák még fociban győzték le őket rendszeresen, de hát az kit érdekel ugye, no meg ott közel sem dobogós helyért folyt a küzdelem.
Szóval Viva Latinitas! fontos volt ez neki. Magyar filoszok és aspiráns filoszok generációinak egyik ikonikus és nélkülözhetetlen tárgya ez a könyv. A híres Burián-féle Latin szótár, amely amolyan odi et amo (nagypapa és unokája számára inkább az utóbbi) kapcsolatban volt a 20. század nebulóival hosszú évtizedeken át. Időközben nagypapa neve megváltozott, ez szépen be is került a tulajdonosok listájára az első oldalon a következő generációnál, hiszen egyik lánya is ezt használta a Varga Katalin Leánygimnáziumban. Unokája is igazán beírhatta volna a nevét, hiszen ő is érettségizett Latinból. Meg ógörögből is. Naná. Nappapi ógörög szótára eltűnt valahol a munkaszolgálat és a felszabadulás közötti időben, azt említett unokának külön be kellett szereznie. De a Buriánt szerencsére nem.
És ennek a nem kevésbé polgári, horpadt ezüst kiskanálnak mi köze az antikvitáshoz és a klasszika filológiához? Semmi. De valamilyen frusztrációt levezetett rajta. Kisgyermek korában falhoz vágta, hogy miért arra csak dédapám, bizonyos Kaufmann Richárd tudhatta a választ, de azt ő magával vitte egy vonatkirándulásra, és nem hozta vissza. A kanalat az unoka a mai napig használja. Gyakrabban, mint a szótárt.
