Feltöltési adatlap

Részletes adatlap

  • Feltöltő neve : Zsófia
  • Lakóhelye : Magyarország
  • Tárgy típusa : Tárgy
  • Származási idő : 1980 - 1989

Tárgyszavak

  • Biztonság és bizalom
  • Várakozás
  • Út

Személyes történet

Férjem egy igazán nagy családból jön, ahol az anyagi háttér igencsak szűkös volt. Nem tudtak soha
elmenni nyaralni, de arra adódott alkalom, hogy a környékükön, a Bakonyban „táborozhassanak” pár
napot apukájukkal. Férjem kisiskolás volt, és már akkor is egy mázlista volt. Akkor éppen abban
mutatkozott ez meg, hogy talált a nagy fűben egy igazi svájci bicskát. Ez persze igazi kincs volt!
Apukája viszont elővigyázatosságból, az esetlegesen bekövetkezhető mindenféle tragédiát
elkerülendő megbeszélte vele, hogy elteszi a bicskáját, és majd ha már elég nagy lesz ahhoz, hogy
tudjon rá vigyázni, visszakapja. Ez akkor következett be, amikor bentlakásos kollégiumba költözött, és
úgy látszik, jó feltételezés volt, hogy már tud rá vigyázni, hiszen a mai napig megvan és továbbra is
őrzött kincs. Mint ilyen hordozza magával szinte állandóan a hátizsákja kis zsebében, vagy a
neszeszerjében. Olyannyira mindig nála van, hogy néha nála marad akkor is, amikor nem kellene. Így
történt néhány éve, hogy egy reptéri biztonsági ellenőrzés során kiszúrták és el akarták venni a
bicskát, de férjam addig könyörgött és győzködött, hogy végül visszaadták neki.
Ez jól mutatja számomra az egyik tulajdonságát, ami miatt rá jellemző tárgynak érzem ezt a bicskát,
ugyanis nincs az a helyzet, amiből ne próbálná magát valahogy kimenteni, ha arról van szó. Másrészt
az is jellemző rá, hogy mázlista (nem csak azért, mert én vagyok a felesége, haha), ha tombola van,
akkor ő egészen biztosan nyer és hasonlók, na én ezt nem mondhatom el magamról. El tudom
képzelni, mekkora főnyeremény lehetett számára kisfiúként ez a komoly svájci bicska.
És mivel a gyerekkor ugyanúgy, mint a bentlakásos kollégium is igen meghatározó életszakaszok
voltak számára, és a bicska akkor is, meg később is mindig vele volt, tényleg mondhatni, hogy nem
sok olyan tárgy van, amiről ez hasonlóképpen elmondható.
Ezen túl szépnek találom azt is, ahogy apukája kezelte ezt a bicskás történetet, főleg így
visszatekintve egy olyan „korszakból”, amikor a „késezés” vagy késmánia, vagy nevezzük bárhogy,
már mondhatni teljesen eluralkodott a családon, apukájukkal az élen. Beletanult a késkészítés
mikéntjébe, a legekbe és a művészetbe, amivé ezt kultiválni lehet, és be is ruházott egy
többszázezres késbe, aminek pengéje Hattori acélból készült, a nyele ébenfából, abba a rézberakás
pedig egy ötvösművész kezét dícséri. Majd feleségének is csináltatott egy kivételesen szép kést, és
elhatározta, hogy ezeknek a késeknek az öröklésére családon belül egy szigorú rendszert fognak
kidolgozni.
Bár férjem is minden kézműves vásárban a késeseket nézi és tapogatja végig, és a konyhába kerültek
is már szép számban mindenféle vágóeszközök, továbbra is teljesen elégedett az ő „mezei”
bicskájával.